Az irodában is közel a természethez – az irodai zöldfal előnyei

Ha létezik tipikusan nagyvárosi munkakörnyezet, akkor az mindenképpen az iroda. Noha számtalan előnnyel jár ilyen helyen dolgozni, azt óhatatlanul be kell látnunk, hogy egy minden ízében mesterséges közegről van szó, kiváltképp ha a széles sugárutak mentén sorakozó hatalmas, csupaacél-üveg irodaházakra gondolunk. Mindeközben egyre hangsúlyosabban érhető tetten a mindennapi életünkben az a sajnálatos tény, hogy túlságosan eltávolodtunk a természettől, és egyre több szakértőtől hallani, hogy bár az általunk teremtett mesterséges környezet sok szempontból kellemes és kényelmes, igazság szerint nincs jó hatással sem a testünkre, sem a lelkünkre, és óriási szükségünk lenne arra, hogy minél több időt töltsünk természetes környezetben.

Persze a világ berendezkedése és a hétköznapi életünk nem feltétlenül segíti ennek a megvalósulását, egyszerűen nem áll módunkban csapot, papot hátrahagyva visszavonulni a békés zöldbe – ám szerencsére vannak eszközeink, amelyekkel a békés zöldet hozhatjuk közelebb magunkhoz: ezek közé tartoznak a jól megtervezett és ügyesen kivitelezett irodai zöldfalak is.

 

Mit ad a zöldfal?

Mivel lényegét tekintve a zöldfal egy függőleges kert, azt az érzetet kelti, hogy nem is a négy fal között, hanem a szabadban tartózkodunk. A zöldfal egy eleven, lélegző növényfal, amelynek többféle típusa létezik. A legelterjedtebb a különböző buja, bokros növényekből összeállított kompozíció, de létezik a zuzmóból kialakított változata is, vagy akár mohából készülhet zöldfal adott körülmények között. Mindegyik változatról elmondható, hogy már a puszta látványuk is pozitív lelki, mentális hatással bír, és még élettani szempontból is nagy a jelentőségük. Elég belegondolnunk, hogy már néhány cserepes szobanövény is milyen sokat számít a mesterséges környezetben – hát még egy komplett zöldfal!

  • A növények nappal fotoszintetizálnak, vagyis a fény hatására a szervetlen anyagokat szervessé alakítják. A folyamat során szén-dioxidot vesznek fel a levegőből, és melléktermékként oxigént bocsátanak ki. Ennek az oxigéntermelésnek köszönhetően több oxigén kerül a zárt térbe, ami kedvező hatással bír az ott tartózkodókra.
  • Számos növényről elmondható, hogy a káros anyagok kiszűrésével tisztítja a levegőt. Vagyis egy jól összeállított zöldfal segíthet abban, hogy kevesebb veszélyes vegyületet – például formaldehidet vagy benzolt – lélegezzünk be.
  • Egy vertikális kert jelentős szerepet játszhat a levegő páratartalmának optimalizálásában, ami ugyancsak kedvező élettani hatásokkal bír.

Egy zöldfal azért is ideális választás, mert roppant helytakarékos. Ha a professzionális irodai forgószékek és egyéb bútorok eleve sokat foglalnak el a rendelkezésre álló térből, és nincs elég hely kellő mennyiségű szobanövény elhelyezésére, akkor pedig egyenesen kihagyhatatlan.

Irodaszékfutár
Logo
Shopping cart